Nagy Ervin: Az hozza a legtöbb kapcsolatot, ha előbújunk a csigaházból

Nagy Ervin nem kér lehetetlent a kollégáitól, csak olyat, amit biztos meg tudnak csinálni. Az idén 30 éves céget a hazai sport- és vitaminital-piacon a Top 3-ban találjuk, az akasztói családi szódásüzemként indult vállalkozás ma 11 országba szállítja termékeit. Ha érdekli, hogy Ervin mit gondol az üdítő italos szerencsevadászokról, és mi lett a felépített sörfőző üzemével, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 502. interjújában. 

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Ha távolabbról tekintek rá, akkor a csúcs inkább egy folyamat, amely során azzá vált az R-Water, amit ma látunk belőle. Hozzá kell tennem, rengeteg minden áll még előttünk, bízom benne, hogy a folyamatnak nincs vége. Persze a mindenkori csúcs nyilván az lenne, ha stabilan működő céget hagyhatnék hátra, amely rendelkezik legalább két, Magyarországon meghatározó és egy európai szinten ismert branddel.

– Milyen távra tervez?

– Eredetileg az volt a fejemben, hogy 50 éves korom után lassítani fogok. Elmúltam ötven, de a terv dugába dőlt, mert már nem érzem, hogy lassítanom kéne. Most is minduntalan ösztönöznek új dolgok, szerintem van még bennem 10-15 év.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Például az, hogy a gyermekeimet magam mellett tudva, valóban családi közösségben tudjuk irányítani a céget. Ha mindannyian megtalálnák a maguk helyét az R-Waterben, de ez talán nem is nevezhető annyira szakmai célnak, inkább emberi vágy. Ez egyébként alakul, mert éppen egy németországi kiállításra tartunk a legidősebb fiammal, ahol az európai beszállítói oldal krémje képviselteti magát. Akár olyan újdonságok is szembejöhetnek, amelyek egy későbbi bakancslistás tétel alapját képezhetik.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nehéz egy-egy személyt kiemelni, hiszen sok embertől sokféle tudást szereztem, de próbáljuk meg! Csanádi Mihály barátom szakmájából fakadóan rengeteget járt tárgyalni. Amikor először került csődközelbe a cégünk, több volt a szabadidőm, és rendszeresen vele tartottam. Huszonéves fiatalként volt szerencsém végigülni csomó megbeszélését, és betekinthettem abba, hogyan épül fel egy profi üzleti tárgyalás. Ez klassz tapasztalat volt. Természetesen a szüleimtől is rengeteg pozitív dolgot hozok, édesanyám otthoni bölcsességeit például soha nem fogom elfelejteni. Az egyik így hangzik: semmiből sincs olyan sok, ami idővel el ne fogyjon. Ez egy nagyon fontos emberi erényre, a türelemre nevelt engem. A párom, aki ma részt vesz a cégünk irányításában, rengeteget tanított a vállalatok szervezetének felépítéséről és arról, hogy nekem mi a szerepem vezetőként a szervezet működésében. Mindannyian hozzájárultak ahhoz, aki ma vagyok.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Leginkább talán azzal, hogy a mai napig bármelyikük munkafolyamatába be tudok segíteni, ha szükséges, hiszen magam is évekig csináltam ezeket a részfeladatokat. Tudom és értem, hogy mit csinálnak a szalag mellett, vagy épp a lékonyhában. Ez számukra azért hathat ösztönzően, mert biztosak lehetnek benne, hogy nem kérnék olyat, amit nem fognak tudni megcsinálni. Vagyis nem kérek lehetetlent. Ez hitelességet kölcsönöz.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A vendéglátásban, de tisztában vagyok vele, hogy kapnám a pofonokat. Amikor ránézek egy vendéglátóegységre, sokszor az az érzésem támad, hogy jobban tudnám csinálni. Amikor persze az ember belülről is megismeri a működést, hirtelen már nem tűnik annyira egyszerűnek a dolog. Nincs is olyan régen egy új profilt szerettünk volna behozni a cégbe, de elsőre sikertelen lett az indulás. 40 felé jártam, amikor tanulni akartam valami újat. Találtam egy képzést a Szent István Egyetem sör-és szeszipari tanszékén, amihez az alapmotiváció az volt, hogy szeretem a sört, így be is iratkoztam. Szerencsém volt. Egy sor neves hazai sörfőzde tulaja és munkatársa az évfolyamtársam volt. Például a Fehér Nyúl egyik alapítója, Sajgó Álmos, illetve Rizmayer József, Késmárki Kata (Kapucinus) vagy a Hübris alapítói, akikkel sokat beszélgettünk, sztorizgattunk, így beleláttam a működésbe és a jövedelmezőségbe. A sörforradalomnak is nagyjából ekkor volt a csúcsa, óriási volt a fellendülés. Megszületett az elhatározás, hogy sörüzemet nyitunk. A régi telephelyünket már kinőttük, az üdítő gyártását új beruházásba telepítettük át, és adta magát, hogy átalakítsuk az ottmaradó infrastruktúrát sörfőző üzemmé. Társas vállalkozás formájában terveztem belevágni, hiszen végzettségem ellenére nem volt elegendő szakmai tudásom, és az időmből sem futotta volna egy új üzem profi irányítására. Én adtam volna a tőkét, üzleti kapcsolatokat, egy iskolai csoporttársam pedig a sörfőző tudást. Megpályáztuk a technológiát, de a telephelyváltás évekig elhúzódott, a társam kilépett, így egyedül maradtam. Végül nem találtunk szakmai gyakorlattal bíró felelőst a projektnek, így a felépített üzemben sajnos nem indult el a gyártás. Viszont, a nagyfiam elvégezte a sörfőző képzést, úgyhogy azért még van esély a folytatásra. Na, ez például bakancslistás terv!

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– A harmincas éveimben teljesen másképp csináltam, mint később. Ekkor még tombolt a vadkapitalizmus, az volt a meghatározó, kit ismert az ember az üzleten keresztül, vagy, hogy hova járt az éjszakai életben. Ez teljesen megváltozott az internet, az online kapcsolatépítés révén.A legtöbb új üzleti kapcsolatot szerintem az hozza, amikor az ember előbújik a csigaházból, és például elmegy valahová tanulni.Nemrég megszereztem az exportkoordinátor képesítést, értékes új kapcsolatokra leltem a szervező HEPA, a gyakorlatias csoporttársaim és az oktatóink között, akik részben a Budapesti Gazdasági Egyetemről érkeztek. A mi országunk relatíve kicsi, akit akarunk, azt előbb-utóbb biztosan elérjük.

– Mire sajnálja az idejét?

– Kézenfekvő lesz a válaszom:az tud felbosszantani, ami értelmetlen. Azok a helyzetek, amelyekről előre lehet látni, hogy felesleges rájuk energiát pazarolni. Megtalálnak például havonta egyszer vendéglátásból, IT-ból, különböző területekről érkező szerencsevadászok. A közös nevező, hogy mindannyian valamilyen egészen tuti, új üdítőt fejlesztettek ki, és azt ajánlják, hogy szálljak be az üzletbe. Miközben halálbiztosak benne, hogy viszik majd a terméküket, mint a cukrot, képtelenek megfogalmazni, mi az újdonság az italukban, sőt, még kezdetleges üzleti tervük, alaptőkéjük meg pláne nincs. Ezekre a beszélgetésekre például egyre inkább sajnálom az időmet.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Feleségem, Nagy-Parádi Tímea coachként is dolgozik, ajánlott most egy önbizalomfejlesztésről szóló önkéntes munkát. Kezdésként ki kellett töltenem egy tesztet, és az derült ki, hogy átlag feletti az önbizalmam, vagyis érdemes elkezdeni a tanfolyamot. A kurzus után bekerülünk egy rendszerbe, és önbizalomfejlesztő tréninget tarthatunk fiataloknak, iskolásoknak. A cél, hogy nagykövetként átfordítsuk az átlagos magyar gondolkodást, és magabiztos embereket neveljünk. Várom, szívesen fogom csinálni. A párom tapasztalatain keresztül látom, hogy nincs ugyan teljesen elveszve a mai magyar fiatalság, de sokan fejlesztésre szorulnak például az önbizalom terén. Túl sokféle megfelelési kényszert sugároz feléjük a környezet, a rengeteg online platform Jobban kell bízniuk magukban és abban, hogy idővel megtalálják a saját útjukat.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Saját magam fejlesztésére, a tudásszerzésre például egyáltalán nem sajnálom. Most megyünk az említett kiállításra, ez is erről szól. Viszont azzal nem tudok azonosulni, hogy arra adjunk ki pénzt, aminek nincs gyakorlati haszna. Pragmatikusnak tartom magam. Ez olyan tulajdonságot vagy hozzáállást jelent, amely a gyakorlati megfontolásokat, az észszerűséget és a hatékonyságot helyezi előtérbe. Gyakorlatiasan és reálisan gondolkodom, arra törekszem, hogy olyan megoldásokat találjak, amelyek valóban működnek és hasznosak. Ezt nem csak a munkára értem. Ha valami ebből kilóg, arra biztosan sajnálom a pénzt!

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A jól végzett munka öröme. Amikor véget ér egy olyan hét, hogy minden klappolt, és úgy lehet nekivágni a hétvégének, hogy nincs nagyobb nyitott feladat, mert mindent sikerült megoldani. A családdal való együttlét természetesen feltölt, ahogy az edzés, az úszás, a futás is, ilyenkor bele lehet azért merülni a flowba. De az önfeledt sportoláshoz is szükséges a jól végzett munka felett érzett öröm. Feladatorientált alapattitűdöm nem enged kikapcsolódni, ha nem végeztem mindennel.