Nemzeti „vagyonkezelés”: több sebből vérzik a két és fél milliárd forintos kölcsön, vádat emelt az ügyészség

2026. 06. 23., 10:40

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt hat vádlottal szemben emelt vádat egy állami cég két és fél milliárd forintos kölcsöne kapcsán indult bűnügyben.

A vádirat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított, kizárólagos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság Igazgatóságának tagjai 2014 nyarán vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével döntöttek egy 8 150 000 euró összegű kölcsönszerződés megkötéséről. A kölcsönt egy többségi állami tulajdonban lévő romániai cégnek nyújtották. Az Igazgatóság tagjai a kölcsönszerződés megkötésére vonatkozó előterjesztést a kora esti órákban kapták meg és arról másnap reggel 8 óráig döntöttek is, azt egyhangúlag támogatták – foglalja össze az „eseményeket” a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleménye.

A társaság azonban a vagyongazdálkodási stratégiája alapján nem adhatott volna kölcsönt. Az előterjesztéshez nem csatoltak egyetlen olyan iratot sem, amely alapján a kölcsönvevő cég vagyoni helyzete, illetve a projekt megtérülésére vonatkozó adatok ellenőrizhetők lettek volna. A kölcsönszerződés megkötését megelőzően sem a kölcsönvevő cég, sem a projektet megvalósító – a kérelemben egyébként meg sem nevezett – cég kapcsán nem végeztek hitelképességi vizsgálatot, kockázatelemzést és fedezetértékelést. A kölcsönszerződés formálisan ugyan megjelölt biztosítékokat, de azok tervezeteit az előterjesztéshez nem csatolták, az előterjesztés azt sem határozta meg, hogy pontosan mely társaság üzletrésze jelenti a biztosítékot.  A kölcsönszerződés a biztosítékok rendelkezésre állása nélkül is hatályba lépett.

A kölcsönszerződésre irányuló előterjesztés és a kölcsönszerződés elkészítésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatója adott utasítást, annak tartalmát is ő hagyta jóvá. A kölcsön célja egy naperőmű beruházás finanszírozása volt, ami azonban nem valósult meg, a kölcsönvevő román céget később fel is számolták. Az okozott vagyoni hátrány meghaladja a két és fél milliárd forintot.

A nyomozás lezárásaként a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt hat személlyel – az Igazgatóság három tagjával, a kölcsön nyújtó cég cégvezetőjével, a kölcsönt igénylő cég ügyvezetőjével és az egykori főigazgatóval – szemben emelt vádat.

A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS