113 milliárd forintot hagytak a vendégek a szálláshelyeken 2026 májusában

113 milliárd forintot hagytak a vendégek a szálláshelyeken 2026 májusában
2026. 06. 26., 15:05

2026 májusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 1,8 millió vendég mintegy 3,9 millió vendégéjszakát töltött el; a vendégek száma 2,6 százalékkal több, a vendégéjszakáké 0,5 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Szálláshelyek, bevételek

2026. májusban összesen 27 422 turisztikai szálláshely, ezen belül 2727 kereskedelmi, illetve 24 695 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 1006 szálloda és 1078 panzió volt nyitva május egy részében vagy egészében.

A vendégek 71 százaléka érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, ahol a számuk 5,5 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A magán- és egyéb szálláshelyeken 4,2 százalékkal kevesebb vendéget regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 113,4 milliárd forint volt, folyó áron 8,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (Széchenyi-pihenőkártyával az előző év azonos hónapjához viszonyítva folyó áron 10 százalékkal többet, közel 3,2 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken.)

Belföldi vendégek

A belföldi vendégek száma 4,9, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 2,8 százalékkal több volt az előző év azonos havinál. A 898 ezer belföldi vendég 1,8 millió vendégéjszakát töltött el a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 636 ezer vendéget és 1,3 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbi vendégek 72 százalékát a szállodák fogadták, ahol a számuk 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.

A magán- és egyéb szálláshelyek belföldi vendégeinek száma 5,7 százalékkal meghaladta a 2025. májusit. A belföldi vendégek száma mindegyik turisztikai térségben2 nőtt az előző év azonos hónapjához képest, a legnagyobb mértékben (18 százalékkal) Gyulán és térségében. Budapesten 2,9, a Balatonnál 3,7 százalékkal több volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma.

Külföldi vendégek

A külföldi vendégek száma 0,2 százalékkal bővült, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 3,4 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 855 ezer külföldi vendég 2,0 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 612 ezer vendéget és közel 1,5 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Az utóbbi vendégek 83 százalékát a szállodák fogadták, ahol a számuk 5,1 százalékkal több volt az egy évvel korábbihoz képest.

A magán- és egyéb szálláshelyek külföldi vendégeinek száma 13 százalékkal elmaradt a 2025. májusitól. A külföldi vendégek száma az előző év azonos hónapjához viszonyítva Gyulán és térségében nőtt a legnagyobb mértékben (23 százalékkal), leginkább pedig Szegeden és térségében csökkent (11 százalékkal). Budapesten – részben a VI. kerületben érvényben lévő magán- és egyéb szálláshelyi tiltás hatására – 1,4 százalékkal kevesebb, a Balatonnál 3,4 százalékkal több volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett külföldi vendégek száma.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 20., 10:50
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 20., 10:30
A nyári hónapokban sok munkavállaló választja azt a megoldást, hogy a szabadságot néhány nap vagy hét távmunkával egészíti ki, és a Balatonról, egy horvát apartmanból vagy éppen egy görög szigetről dolgozik. Bár a „workation” és a digitális nomád életmód egyre népszerűbb, a külföldről végzett munkavégzésnek számos olyan adózási, társadalombiztosítási és munkajogi következménye lehet, amelyre sokan nem is gondolnak – hívja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 07. 20., 09:45
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS