
Egy nemzetközi energiaipari óriás kínai rendszert vásárol a pirolízis technológiához, amivel hulladék műanyagból készülhet fenntartható repülőgép-üzemanyag.
Hamarosan kidobott műanyagszemét hajthatja a repülőgépeket, hiszen ipari léptékben kezdik el kerozinná alakítani a műanyaghulladékot egy friss megállapodás szerint. Egy meg nem nevezett nemzetközi energiaóriás ugyanis szerződést kötött a kínai Niutech vállalattal egy olyan folyamatos üzemű pirolízis technológia telepítésére, amely hulladék műanyagból állít elő alapanyagot, fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) gyártásához.
A kínai berendezésgyártó elárulta, hogy ez az első közvetlen beszállítói szerződése az egyelőre meg nem nevezett világcéggel.
A beruházás során a partner meglévő, nagyléptékű finomítóját alakítják át, hogy egy integrált rendszerben dolgozza fel a műanyagot, majd a kapott pirolízisolajból hidrogénezéssel készüljön repülőgép-üzemanyag. A tervezett egység éves kapacitása 10 és 50 ezer tonna közötti műanyaghulladék kezelését teszi lehetővé.
„A nagyléptékű pirolízis projektek szigorú követelményeket támasztanak a folyamatos működési képességgel szemben. A Niutech közel negyven éve fókuszál a pirolízis technológiára, kiforrott berendezéseket és kiterjedt projekttapasztalatot hozva magával. Ez a partnerség ipari, folyamatos technológiánk erejének újabb bizonyítéka” – áll a kínai vállalat közleményében.
A bejelentés ellenére a műanyagból készülő kerozin előtt komoly akadályok tornyosulnak. A repülésben használt alternatív üzemanyagokra rendkívül szigorú nemzetközi minősítési szabályok vonatkoznak, a műanyag-alapú üzemanyaggyártási technológia pedig egyelőre nem szerepel a hivatalosan jóváhagyott szabványok között. Ennek hiányában a végterméket kereskedelmi járatokon még nem lehet általánosan felhasználni.
A technológia ugyanakkor rendkívül ígéretes: nemrég megírtuk, hogy egy amerikai bemutató repülőgép már több száz méteres magasságba emelkedve teljesített egy rövidtávú ingázó repülőgépjáratnak megfelelő időtartamú repülést, amely közben, nem elírás, mindössze 1600 forint értékű villamosenergiát használt fel. A típusra máris olyan nagyvállalatok adtak le kötelezettségvállalást, mint az Air Canada, a United Airlines vagy a JSX.
A műanyagból készül repülőgép-üzemanyag jogi kihívásai
Súlyos kérdéseket vet fel az európai uniós szabályozás is. Az uniós előírások szerint az üzemanyaggá alakított műanyag jogilag nem minősül valódi újrahasznosításnak, pusztán energiatermelésnek, így az energiacégek nem javíthatják vele az újrahasznosítási kvótáikat. Ráadásul környezetvédelmi szervezetek és független szakértők régóta figyelmeztetnek arra, hogy a vegyes műanyagok hőbontása során veszélyes melléktermékek keletkezhetnek, maga az eljárás pedig rendkívül energiaigényes.
Az Európai Unió Tanácsa még 2023 októberében fogadta el azt a rendeletet, amely kötelezővé teszi a fenntartható üzemanyagok keverését az európai repülőtereken tankoló gépeknél.
Az előírások szerint az aránynak 2030-ra el kell érnie a hat százalékot, 2050-re pedig a hetven százalékot. A hagyományos bioalapanyagok szűkössége miatt a nagy olajcégek új források után kutatnak, a kínai Niutech pedig az elmúlt években Dániában, Nagy-Britanniában és Dél-Koreában megvalósított kisebb ipari referenciáival készítette elő a mostani megállapodást.
A címlapkép illusztráció. Forrás: Rafael Rodrigues / Unsplash
A legutóbbi kivitelezési fázisban több mint kétezer köbméter beton került az 5. blokki nukleáris sziget épületeinek alaplemezébe – számolt be a paks2.hu.