Az ország déli részébe látogattunk el, hogy felfedezzük, mit tartogat nekünk a terület Morvaországtól nyugatra, a Šumava-hegységtől pedig keletre.
Csehország a magyarok fejében összekapcsolódott Prágával, pedig a vidéki települések sokkal izgalmasabbak, mint az összezsúfolódó turisták miatt jelentősen megdrágult főváros. Az ország déli részébe látogattunk el, hogy felfedezzük, mit tartogat nekünk a terület Morvaországtól nyugatra, a Šumava-hegységtől pedig keletre.
Alapból szerencsés helyzetben van, aki szereti a történelmet, a jó hangulatú óvárosokat és a klasszikus, érthető konyhát: a České Budějovice-i régió tökéletes kapudrog azoknak, akik még csak most ismerkednek a környékkel.
A dombokkal, erdőkkel megáldott terület jó hangulatú a mindenhol megtalálható halastavaktól, folyóktól és patakoktól. A vízgazdagság az oka, hogy a középkorban ez lett az európai haltenyésztés bölcsője. A hagyományt ma is lelkesen ápolják, az éttermekben friss, jó minőségű pontyokat kapni, amit legtöbbször roston sütnek vagy paníroznak.
Egymástól félórányi távolságra több remek város található: a környék legegyszerűbben Ausztria felől közelíthető meg, az út Třeboň-on át vezet. Nincs szó nyüzsgésről: a lakosok száma a kilencezret sem éri el, de a turistaszezonban sem kell tömegnyomortól tartani.
Az óváros szélén hatalmas, kétszáz hektár feletti tó terül el, közepén tündéri kis sziget található, ami mindenkiből előhozza Matula bácsit vagy a mitikus cseh vízimanót. A lábunk körül békességben trappoló kacsák közül vágyakozva néztük a fákkal ölelt görbécske kis faházat.
A város történelmi kapuja mellett közvetlenül ott a sörgyár: a cseh tulajdonban levő Bohemia Regent az egyik kedvenc főzdém, így kaptam az alkalmon, hogy jegyet váltsak a történelmi üzem meglátogatására. 1379 óta működik, vagyis nagyjából kétszáz évvel fiatalabb Třeboň településénél – hiába járványok, hadurak és tűzvészek, a főzés ez alatt az idő alatt csupán négy évre állt le a második világháború idején.
A kertben kecskék legelésznek, az udvaron békés munkások ballagnak – az évi 80 ezer hektoliter kapacitású üzem tíznél is többféle sört főz, amik a főbejárat melletti mintaboltban meg is vásárolhatók. Angol nyelvű idegenvezetés elérhető, sőt, csoportok külön terminusokat is leegyeztethetnek.
A túra az udvaron levő szökőkútszerű medence mellől indul – a kis komlóval cicomázott oszlopokon igazi sörcsapok vannak, amiket a nyári ünnepeken és rendezvényeken üzembe is helyeznek. Volt már olyan buli, hogy a szemre mintegy hat köbméteres medencét sörrel töltötték fel.
A főzőüstök után az óriási erjesztőtartályok felé megy az út, majd végigviszik a látogatókat a történelmi pincerendszer hűvösében. Az érlelőtartályok, a követhetetlenül elvezetett csőkígyók után a hangulatos földalatti sörőzben találjuk magunkat – a túrajegy felnőtteknek mintegy 3000 forintnyi cseh korona, amiért nem csak kalauzolást, hanem két pohár kóstolót is kapunk.
A húsvét utáni hétvégén a speciális tavaszi zöld sörük és a 13-as félbarna volt csapon, mindkettő hibátlanul finom, ami nem véletlen: a Regent sörgyár nagyon jól szerepel a nemzetközi versenyeken, tételeik sokkal izgalmasabbak a klasszikus, idehaza is nagynevű főzdék termékeinél.
Třeboň nem ér itt véget! A főtér és a környező utcák sétálásra csábítanak: ugyan hajlamosak vagyunk itthonról beszólni a történelem során többször megismételt helyezkedéseikre, de az van, hogy az idő az ő taktikájukat igazolta. A városok történelmi magjai jellemzően épek, a váraik nem térdig érnek, az országot nem rombolta le se török, se osztrák, se német, se szovjet, sőt a kommunista építési hatóság sem. Mellékszál, de motorosként a magyar kátyúk közül elmenekülve rajongani tudok az úthálózatuk minőségéért – bár azt hiszem, azért nem a múlt rendszerei, hanem a jelen döntéshozói a felelősek.
A helyi históriát a Rožmberk és a Schwarzenberg főúri családok alakították, ízlésük az egész régiót meghatározta. Itt is pompás kastély maradt utánuk, jól megőrzött, tematikus kiállításokkal csalogat. Annak, aki csak bóklászna, a park nyitott, így az árkádos főtér után oda is elkanyarodhatunk. Ugyan főhadiszállásunkat Budějovicében jelöltük ki, de Třeboňban is bőven van szállás – korábbi élményeimből tudom, hogy a sörfőzdétől légvonalban pár száz méterre levő kempingjük is kifogástalan. Nem csak a sör friss a büfében, de a sülthaluk is több mint korrekt volt.
Talán harminc perc út Hluboká nad Vltavou. Egyik oldalt víz, mellette hatalmas golfpálya, felette büszke hegyecske, a tetején Közép-Európa egyik legszebb várkastélyával, ami szintén az említett családokhoz köthető. A területen már a 13. században erődítmény állt, ami folyamatosan fejlesztve érte el mai állapotát. Szerintem tágabb régiónk legszebb Tudor-stílusú épülete, ami ráadásul hibátlan állapotban van.
Nagyon kíváncsi voltam a történelmi konyhájára, ahova külön tárlat vezet: sajnos ez csak főszezonban van nyitva, így erről lemaradtam, de aki az úri szobákra, a pompás beltérre vágyik, télen-nyáron megnézheti. Érdemes a parkban megkerülni a kastélyt: a hátsó terasz fémoszlopos kialakítása lélegzetelállító, akárcsak a főbejárat melletti télikert konstrukciója.
Mit érne errefelé egy városka sörfőzde nélkül? Természetesen itt is van: a főutca végén, a templom mellett szerényen bújik meg az épülete, aminek egyik oldala Solidní šance néven működő vendéglátóhely.
A cseh gasztronómiában az a legjobb, hogy a kocsma fogalma összefolyik az étteremével, gyakorlatilag mindenhol lehet enni valamit, legalább a déli menüs időszakban. A napi ajánlat engem meggyőzött, a marhafasírt tökéletes volt, passzolt a falon túli teremben főzött 12 Balling-fokos Kašpar félbarna frissességéhez.
A Solidní šance kialakítása, ízléses berendezése, személyzetének őszinte kedvessége példaértékű: valahogy ilyennek képzelem az ideális vidéki vendéglőt, azt, amiből még sokkal több kéne Magyarországra is.
Ugyan a bevezetőben pont a túlzott tömegtől rettegtem, de Český Krumlov kihagyhatatlan és ráadásul ott van a kertek alatt: busszal fél óra csak. Nem véletlenül hangsúlyozom ki a tömegközlekedést, mert autóval elő-, fő- és utószezonban tilos megközelíteni. A legsúlyosabb covid idején is ötkilométeres dugó volt a város előtt.
Most, kora tavasszal, egy szeles csütörtöki napon jóformán üres Krumlov – még az éttermekben is volt hely, bár jelzem, nem okvetlen ott kell ebéddel számolni, mert a világörökségi védettség, az évtizedek óta áradó vendégsereg gyakorlatilag megkétszerezte az árakat a környékbeli településekhez képest.
A lényeg itt nem a kaja, hanem a hihetetlen város, ami a kanyargó Moldva folyó ívei mentén épült ki és maradt érintetlen a huszadik században is. A történelmi nevek itt kiegészülnek az Eggenberg családdal, akik a harmincéves háborúban nyújtott helytállásukért kapták birtokul, igaz, tőlük később ugyanúgy a Schwarzenbergek szerezték meg.
Krumlovhoz mindenki hozzátett valamit: a vár, az emeletes viadukt, a park, a zegzugos utcák páratlanok – örülök, hogy ilyen békésben nyugalomban járhattuk be, ritka az ilyen pillanat. Ki is használtuk: a vár tetején, a régi lovarda felé vezető sétányon korrekt büfé is üzemel, ahol rajtunk kívül csak két család ült, így szék, asztal, kávé is jutott.
A páratlan panorámában nagyon jól esett meginni egy korsónyit a helyi Krumlov márkájú 12-es világos sörből. Sajnos műanyag pohárba csapolják, de a kocsmáros hozzátette, hogy amíg használtak üveget, olyan volumenben lopták el a turisták, hogy szomorúan áttértek az eldobhatóra.
Ha úgy döntenek, hogy felkeresik a várost, hétköznap tegyék – tényleg érdemes busszal menni, mert az állomástól 3 perc séta az óváros széle. České Budějovice felől félóránkként-óránként jönnek a járatok, de a nemzetközi Regiojet és Flixbus vonalak is érintik a gyönyörű települést.
A Budweissert, nem az amerikait, hanem az eredeti cseh Budvart, itthon is minden sörbarát ismeri. Ez Budějovice egyik fő vonzereje, de annak is érdemes megszállni a városban, aki csak úgy simán turistáskodna egyet, hisz onnan minden környékbeli látnivaló jól elérhető, másrészt a hatalmas, jól megőrzött középkori eredetű belváros és a körülötte levő 19. századi gyűrű szállásokban, éttermekben és látnivalókban is bővelkedik.
Egy-két évtizede Csehországban egy normális kávét nem lehetett inni, lazán a vizespohárba forrázott változatot tettek az ember elé – ebben hihetetlen fejlődést mutattak fel. Bámulatos zugkávézók nyíltak, ott is hibátlan feketét kap az ember, ahol egyáltalán nem várná.
Ittam duplát templomkertben, játszótéren és hűs árkádok alatt is: mind rendben volt. Annyira nincsenek rácsavarodva a speciality vonalra, mint a hazai obskúrus hipszterek, így rendes, férfiasan pörkölt ízekkel találkozhatunk.
Oké, tudom, mindenki a sörre kíváncsi, de az evidens, hogy van. Több ikonikus hely is akad, de ezek közül kettőt emelnék ki, mindkettő afféle kötelező látnivaló. A Masné krámy a város 800 éves húspiaca helyén épült a 16. században, szóval a mészárszék erősen történelminek mondható. Annak ellenére, hogy évszázadokig hentesek nyüzsögtek benne, az alakja és alaprajza inkább templomszerű, így nem túlzás sörszentélynek nevezni. A Budvar szerződött partnere, mindig friss sör és aktuális különlegességek kerülnek csapra.
A konyhájuk színvonalas, de a titkos tippünk a pacalleves. Erős, sűrű, nem a paprika dominál benne, mint a magyar változatoknál, de nem is annyira németes az íze, mint ahogy a színe alapján gondolnánk. A felszolgálás gyors, kicsit távolságtartó, de nem billen át a negatív élmények felé.
Kedvencem a Solnice – nem csak a sörük zseniális, illatos és szinte harapható, hanem az 1531-ben elkészült épület is páratlan.
1880-ig sóraktárként működött, utána fegyvereket tartottak benne. 2019 óta étterem és a saját, a sarkon levő főzde mintasörözője.
A többszáz éves fagerendák érdekes kontrasztban vannak a modern tankokkal, amik a csapokat látják el friss itallal – egyszerű, de nagyon tetszetős a beltér és a kis terecske is, ahol a csúcsos házat megtaláljuk.
Kevésbé turistás tippünk nem valami titkos zugba kalauzol, hanem kicsit szentségtörő módon a Velké Popovice-i Kozel sörfőzde vendéglőláncába. Vásárhelyi István sörszakíró barátunk kérdezte, hogy olyan sterilek-e, mint a prágai egységek, de nem: a Kozlovna u Zelené Ratolesti pár méterrel már kilóg a szűk történelmi városmagból, de az épülete azért van vagy százötven éves.
Kerthelyiség is van, de a hűvös estén remek élmény volt beülni a boltíves térbe, ahol egy hatalmas nyílt tüzes grillen készültek az ételek.
Úgy tűnik, ideális randihelynek tartják a helyiek, mert rengeteg pár ült mosolyogva a korsó fölött. Nem kívántunk erős vacsorát, így csak marinált kecskesajtot és tatárbifszteket kértünk. Abszolút jolly joker volt mindkettő, máskor is érdemes lesz visszakalandozni miattuk.
Amúgy tatárbifsztek nagyon sok kocsmában és étteremben van. A magyar húspiaccal szemben nem csak a disznó dominál, a boltokban és éttermekben is prímán elérhető a marha: a cseh tarka népszerű fajta, de egyre több izgalmas, a húsuk miatt tenyészthető fajtát tartanak. Nem véletlen a sok steakező Csehországban, de az egyik random ázsiai kifőzdében is zseniális citromnádas-fokhagymás marhát kaptam, amiben a hús lágy és omlós volt.
A déli régió rengeteg lehetőséget tartogat: múzeumok, állatkertek, kerékpáros túrautak, gyalogos barangolások teszik gazdaggá a teendők listáját. Az építészet szerelemeseinek is őszintén ajánlom, hogy kerekedjenek fel – a szem mellett a gyomor is garantáltan élvezni fogja a cseh kirándulást!
Fotó: Zirig Árpád/gusto.hu
„A magyar beruházás nagyon előrehaladott, ugyanakkor rendkívül komplex. Sok mindent újra kell gondolnunk ebben a projektben, rengeteg megoldandó feladat van, hogy az előnyt, amire Magyarország szert tett, valódi hozzáadott értékké, profittá tudjuk kovácsolni.”