2026 júniusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok alapján 1,2 százalékkal, a munkanapok számát is figyelembe véve 5,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A termelés volumene nemcsak éves összevetésben csökkent, de az előző hónaphoz képest is, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján 3,9 százalékkal múlta alul a 2026. májusit – derül ki a KSH tájékoztatójából.
Ágazatok
Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 22,1 százalékkal visszaesett, az egyéb építmények építése 28,3 százalékkal bővült. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 0,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésének növekedését az út, vasút építése alágazat 49,6 százalékos bővülése okozta, 33 százalékponttal hozzájárulva az ágazat teljesítményének emelkedéséhez.
Szerződések
A június folyamán megkötött új szerződések volumene 41,9, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,8, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 58,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól. Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 0,4 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 1,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 0,1 százalékkal nőtt.
Első félév
2026 első hat hónapjában az építőipari termelés volumene 0,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Termelői árak
Az építőipar ágazatain belül 2026 II. negyedévében a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben nőttek leginkább (5,8 százalékkal) az árak, az egyéb építmények építésében 5,1, az épületek építése vonatkozásában 4,5 százalék volt a drágulás mértéke 2025 II. negyedévéhez viszonyítva. A 2026. I. negyedévi értékeket átlagosan 1,9 százalékkal haladták meg az építőipar termelői árai.
A legutóbbi kivitelezési fázisban több mint kétezer köbméter beton került az 5. blokki nukleáris sziget épületeinek alaplemezébe – számolt be a paks2.hu.